A rőt, lágy fények szép színeket varázsolnak a széles freskóra. A Nap meleg fénye gyorsan hanyatlik, a hajnalok ködösek, a reggelek dértakaróval érkeznek. De az ég ilyenkor kék, a legszebb kék - a végtelen óceán kékje, amin keresztül a gyorsan érkező szürkületben gyémántként törnek elő a csillagok. Az éjszaka köpönyegén ködlik a tejút ékkövek közé rakva cifra dísze ez a földi mindenségnek. Az örök szép leányszemű - Természet és az örök tökéletlen ember találkozása ez itt a fény-árnyék világban. Jónás cetje elnyelte az embert, Márton palástja nem takarhatja fekélyeit a koldusnak. Csak a remény maradt és az Advent. A várakozás ideje. A több Fényre, a több Világosságra... Várjuk, mint a gyermekeink a Karácsonyt. Úgy és mégis másként. Talán a csillogó fenyő mellett egyre jobban várjuk, hogy legyen már végre több Világosság a világban. Mert most az ember világa széles és mély szakadékok peremén halad és odalenn szörnyek laknak és sötétség, feneketlen sötétség. De tudom eljön egyszer a Világosság és akkor minden rettentő árny egyetlen szempillantás alatt semmivé válik, s a völgyek aranyszínbe öltöznek felemelkedve és a sziklás-fogas hegyek leomlanak. És akkor nem lesz halál, sem éjszaka és az Úr lesz maga a Nap és szeretete kiárad a Mindenségre és betölt mindeneket. "És akkor szólt az Úr a cetnek és az kiveté Jónást a partra..." (L.J.)